Újévi fogadalmak book tag (2024.)

 Újévi fogadalmak book tag (2024.)



1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit sem olvastál tőle

A 28. születésnapomra (névnapomra?) az egyik kollégámtól egy Colleen Hoover kötetet kaptam, ajándékba, eredetiben... máig nem kerítettem rá sort. Tudom, hogy Hoover rendkívül népszerű szerző; ráadásul a könyv  angolul van;  emellett valaki gondolt rám, és könyvvel (!) ajándékozott meg. Nem szeretnék hálátlannak mutatkozni...


2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni idén

A karácsonyi / születésnapi rendelésembe majdnem beillesztettem Selma Lagerlöf Löwensköld-trilógia című munkáját... jobban mondva, egy darabig a kosaramban csücsült, és már éppen lemondtam volna róla, mikor a Bookline magától kiemelte a kötetet (addig teketóriáztam, míg el nem kapkodták). Lagerlöf számomra a "hidegebb napok" szerzője; nem tudom, mennyi erőm lesz ahhoz, hogy megbirkózzak vele; ráadásul a beszerzése is bajos  mindenképpen vásárolnom kellene.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Ó, de jó (vagy sznob?) dolog lenne Victor Hugo Nyomorultak, Alexander Dumas Monte Cristo grófja vagy Thomas Mann József és testvérei című művét említeni  de egyikhez sincsen merszem (ahogy öregszem, a "pár száz oldalas" "még sosem olvastam" kötetek egyre riasztóbban csengenek). Ezért legyen "csupán" Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta. Szeretem, ahogy Tolsztoj mesél; az Athaenaum  kiadó borítója is hívogató. Ráadásul maga a kötet sem hosszabb (egyetlen megjelenésében sem), mint 200 oldal. 


4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Mostanában nehezemre esik újabb és újabb fikciós művek világában elmerülni... olvasás előtt mindig ott van bennem a "jaj, ne" érzése (majd elmúlik). A tél folyamén (az önszeretet jegyében) mindenképpen szeretnék Grimm- és Andersen meséket forgatni (lehetőség szerint angolul), ahogy több, téli kötetet is szeretnék (újfent) kikölcsönözni a könyvtárból (például Mark Helprin Téli meséjét,  Selma Lagerlöf Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal című könyvét, Eowyn Ivey Hóleányát, de talán még Mark Zuzak Könyvtolvaj című művét is...). Tolikennek is minden évben ott a helye az olvasmányaim között... Ha úgy alakul, (egy debreceni látogatás keretében) szívesen megszerezném a Libertine kiadó gondozásában megjelent, illusztrált Karácsonyi ének című kötetet is (egy vagyon!), hogy idén azt lapozgathassam a fa alatt.


5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre

Nem tudom, van-e olyan könyv, amit most nagyon-nagyon... ráadásul felhagytam a várólista vezetésével (egyre inkább csökken a motivációm, az olvasás terén is). Legyen John Williams Stoner című kötete... 2-3 évvel ezelőtt megpróbálkoztam vele; untam, csalódtam, letettem. Túl fantasztikus dolgokat hallottam róla. Érdemes lenne ismét esélyt adni neki.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

Steinback Édentől keletre című kötete hatalmas élmény volt a számomra, valamikor 2017 környékén. Az Érik a gyümölcs... hátha hasonló lesz (csak ne lenne olyan hosszú!). Az Elfújta a szél szintén egy régi (nagyon régi) terv... Ó, és igen! A Kísértetház...


7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél

Kanusgard Hajnalcsillag című kötetét mindenképpen szeretném kikölcsönözni a könyvtárból; ehhez csupán arra lenne szükség, hogy a könyvtár beszerezze a számomra. :) Jack Londont (teljes egészében) utoljára kiskamaszként olvastam; a Martin Eden című regénye (vagy bármi más, amit ő vetett papírra), így, hogy sötétek a napok, meglehetősen hívogató.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el akarsz olvasni idén

Amiket magamnak vásároltam, azokat már sikeresen befaltam (Hónővér és Howl's Moving Castle); ugyanakkor vettem egy könyvet egy kolléganőmnek, melyet (betegség miatt) még nem tudtam átadni neki (kicsit rettegek attól, hogy mellélőttem 🙈; a téli szünet után kiderül); ez az Ír tündérmesék Yeats válogatásában; azt hiszem, én is szívesen elolvasnám.



9. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet akarsz elolvasni idén?

Nagyon furcsán fog hangozni, de: idén kevesebbet szeretnék olvasni, mint a tavalyi évben ami azt jelentené, hogy több az életem. Az olvasás gyakorta pótcselekvés a számomra; valami, amivel kitöltöm az űrt, miközben semmit se keresek vele; és valljuk be, kevés az esély rá, hogy az olvasás valaha is a munkám legyen. Sokszor azt veszem észre, minél rosszabb az esztendőm, annál több könyvet olvastam el ami hasznos, de nyilván szomorú dolog. (Ahogy Gandalf mondaná: "A világ nem a könyveidben és a térképeidben van, hanem odakint." :) )

+ Egy könyv, amivel eddig szégyelltél a pulthoz fáradni:

2016-2017 környékén alapvető nehézségeim támadtak az étkezésekkel (helló, állandó hideg, csontritkulás és hormonzavar), cserébe viszont minden érdekelt, ami gasztronómia (Jamie Oliver! Great British Bake Off!). Akkoriban (?) szemeltem ki magamnak a Szeress Mexikóban! című kötetet is –  és hogy ne süljön le az ember képéről a bőr, mikor kikölcsönzi? A pech, hogy csupán a magyar cím ennyire szappanoperás (nyersfordításban "Akár víz a csokoládénak" lenne a címe)  de mivel egyszer élünk, talán idén összeszedem a bátorságomat, és megismerkedem vele.



Dolgok, melyeket szeretek, s 2024-be is szeretnék tovább vinni:

  • korcsolyázás
  • hóesés
  • olvasás (miközben zenét hallgatok)
  • szövegek gondozása; szövegekkel való bánás
  • magazinok lapozgatása
  • filmek
  • alkalmanként  írás
  • édességek fogyasztása
  • mesék olvasása; illusztrációkban való elmerülés
  • forró italok fogyasztása (pl. karamellás tej)
  • nyugtató YouTube tartalmak megtekintése; (őszintének ható) interjúk meghallgatása
  • könyvtárba járás

Dolgok, melyekben fejlődnöm kell:

  • hogy legyen merszem utazni (akkor is, ha csak magamra számíthatok)
  • kézzel, füzetbe való írás; akár napló vezetése
  • nyelvtanulás (most a svéd érdekel megint)
  • hogy a pofon egy másik nézőpontból muris (A galaxis útikalauz stopposoknak újraolvasása)
  • sok-sok alvás; a munkám nem éri meg (bár hálás vagyok neki)
  • nyitottság más emberek felé
  • ne másokhoz hasonlítsam magam; szívből örüljek mások sikerének
  • a blogot "safe haven"-né formáljam
  • apróbb ráncfelvarrás után a blogot újfent nyilvánossá tegyem



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése