Szerb Antal: Utas és holdvilág

"És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."

Szerb Antal regényében benne van egy komédia ígérete: Mihály (akinek sosem tudjuk meg a vezetéknevét) nászútján véletlenül - de nem egészen szándéktalanul - megszökik újdonsült feleségétől, és megrészegülve bolyong a kísérteties falak között, akár az üldözöttek. Mentségére legyen mondva, kimerült. Évtizedekig élte a budapesti nyárspolgárok életét, akiket tinédzserként úgy megvetett, s ahol az apáké volt a döntő szó; és az ősi falak között bizony visszatérnek kísértetei, s lázálmokkal kergetik előre, a két világháború közötti Itáliában.

Mihály története egy fizikai és lelki utazás regénye is. Bejárjuk benne Firenzét, Velencét, Rómát, Gubiót... sikátorokban és fojtogató utcákon kaptatunk, évezredes romok között barangolunk, elmerengünk pogány farkasok történetein, zarándokokként szerzünk szállást. Magányos, sírokkal teli dombokon hajtjuk álomra fejünket, szerelmi kalandokba keveredünk, s olyan romok között járunk, melyek közt keveredik a miszticizmus és a mindennapi élet - ahogyan Szerb Antal másik nagy regényében, a Pendragon-legendában is. A bor itt egyszerre az élet ünneplése és a halál itala is; a halál vágya és félelme pedig még súlyosabbnak hathat annak tükrében, hogy tudjuk, milyen tragédiába torkollott a szerző élete néhány évvel a regény megírása után.

Mihály személyisége összetett. Furcsamód faképnél hagyott feleségének, Erzsinek mesél emlékeiről először. Elbeszélése alapján megtudjuk róla, hogy igencsak szorongó, képzelgésektől gyötört gyermek volt, aki a budai várban történő bolyongásai során kötött barátságot Ulpius Tamással. A félárva Ulpius testvérek, Tamás és Éva váltak az első barátaivá, majd a csapathoz csatlakozott a szélhámos Szepetneki János és a jólelkű Ervin is. Tamásék megvetették és kerülték az egyszerű embereket, a polgárokat, atyjukat, és a modern mindennapok minden unalmát (picit hasonló módon léptek Mihály életébe - és tudom, ez furcsán hangozhat - mint Sam és Patrik tették azt Charlie-val az Egy különc srác feljegyzései lapjain). Az Ulpiusokat elemileg átjárta a halálvágy. A régmúltban éltek, s bizarr színdarabokat adtak elő, s ezeknek a játékoknak vált részesévé Mihály is, és a többi barát. Darabjaikban erőszakos halált haltak, Éva által vagy Éváért, s ez a halálvágy, áldozati szerep tér vissza Mihály képzeletébe Olaszországban, s egyszerre vágyja és rettegi a halált, s ragaszkodik szenvedélyesen ahhoz (például Erzsihez, amikor úgy véli, kapcsolatukban bizonyosan vége) ami véges; s fáj neki ifjúsága elmúlása.

Az Utas és holdvilágban Mihálynak ezekkel a kísértetekkel kell megbirkóznia, s a régmúlt "szellemek" fizikailag is keresztezik útját. A szerző sokféle halálkultuszt sző a történetébe: kiürült méregpoharak, görög sorstragédiák és éjjeli mámor; isteneknek bemutatott áldozatok (Ulpius Éva femme fatale figurája affajta istennő-szerepet is betölt), a kelták nyugati szigetei, az olasz városok furcsa halál-kapui és az etruszkok ábrái, melyek a szerelmi vágyódáshoz hasonlítják a halált. A halál egyszerre rémítő és vonzó. Tragikus és magasztos. Mihály sírok és kísértetek, bizarr, falakba vésett halottaskapuk, beteg barátok között keresi a sorsát, s tart menthetetlenül a nőideál, Ulpius Éva felé, s közben valóban találkozik minden régi baráttal, akik sokszor hihetetlen módon (sorsszerűen?), de azért nem minden szándék nélkül bukkannak rá Mihályra - vagy éppen Mihály bukkan rájuk. Bevallom, számomra néhány találkozás már túl valószínűtlennek tűnt; mintha Mihály hallucinálná a regény felét.

Mihályt könnyű elítélni tetteiért. Ahogy megérteni is egyszerű - ez valószínűleg leginkább attól függ, az olvasó milyen életszakaszában van éppen (én meg tudtam őt érteni). Tagadhatatlanul hoz erkölcsileg aggályos döntéseket, valami azonban mégis tisztára mossa; annyira nincs jelen a saját világában, a mindennapokban annyira ostoba. Ezért is lehet az, hogy a legfőbb gyakorlati probléma, a pénz, vissza- visszatérő motívuma a történetnek. Kérdéses, hogy a mindennapi, egyszerű lét elhagyható-e, vagy nem; s talán még Erzsi dilemmája emlékeztet a leginkább Mihályéra. Mindketten jólnevelt, tanult emberek, akik vágyják a nonkorformitást. Erzsi számára is felkínálkozik valami „izgalmas" lehetőség; egy vad, keleties világ; egy misztikus, két út közötti helyen, ahol adják-veszik a szerelmet; és ugyanúgy hoznia kell egy súlyos, meghatározó döntést, ahogy Mihálynak is.

Az Utas és holdvilág a megunt élet, a szerelem és a halál regénye. Végletekben gondolkodik - tele van az ősi kultúrák letaglózó, kísérteties csodáival, s a mindennapi élet ünnepeivel is. Szerb Antal olvasmányosan szövi történetét, amely mély, lélektani, ugyanakkor cselekményes, s nem kerüli a hihetetlen, meseszerű mozzanatokat sem. És annyira nagy hatással tud lenni, hogy valószínűleg nem utoljára utaztam el vele.