Erich Kästner: A repülő osztály

Kästner decemberi regénye roppant havas, szép német nevek lapulnak benne, és nem túl bonyolult a története. Azazhogy mégis: úgy karácsonyi történet, hogy a nyár derekán kezdődik, és egy  olyan karácsonyi színdarabot adnak elő benne, melynek fikarcnyi köze sincs a karácsonyhoz. A darab, melyre készülnek, A repülő osztály nevet viseli;  és hőseink a piramisoktól Szent Péter birodalmán át az egész világot bejárják benne,  hiszen "a tanítás már helyi jellegű," ami nem egy életbiztosítás. De hogy a tél is benne legyen, a darab végén azért eléneklik  a Csendes éjt.

De ne szaladjunk ennyire előre. Egy német bentlakásos fiúiskolában néhány barát egy karácsonyi darab bemutatójára készül. Közben gondok adódnak a rivális reáliskolásokkal, eltűnnek a dolgozatfüzetek (hál'istennek), egy fiú legyőzi félénkségét, és még két régi jó barát is egymásra talál. Mindezt szakadó hóesésben (máris irigyeltem őket), hócsaták és ródlizás közepette, miközben a felsőbb évesek szellemeknek öltözve járják a hálóhelyeket. Ez a fiúiskola azonban nem olyan, mint a Légy jó mindhalálig vagy az Iskola a határon szigorú közege, hiszen olyan emberek veszik körbe hőseinket (legyenek azok akár gyermekek, akár felnőttek), akik gondoskodnak róla, hogy a regény hangulata ne váljon nyomasztóvá.

Kästner szeret tőmondatokkal dolgozni - ez esetben rövidebbekkel, mint A két Lotti lapjain. Ez a  stílus tökéletes ahhoz, hogy megteremtse a  hamisítatlan karácsonyi hangulatot, a decemberét. Minden szava hóillatú; szereplői, Matthias, Uli,  Martin, Johnny, Sebastian személyében "csupán" típusokat kapunk - Matthias a mindig éhes erőbajnok, Martin és Johnny a művészlelkek, Uli meg a félénk kisfiú - mégis olyan hús-vér figurákká formálódnak a szemünk előtt, hogy a barátainknak kezdjük érezni őket. Az ellenségek egyszerre sportszerűtlenek és egyenesek, vagy épp felvágósan szépek (mint Szép Theodore), a nevelőtanárok és felnőtt barátok pedig olyan emberségesek (bár elkövették a maguk hibáit), hogy azt kívánjuk, bárcsak ilyen nevelőink lettek volna zsengekorunkban.

Kästner varázsa főleg abban rejlik, hogy pici, hétköznapi dolgokat ragad meg, hozzájuk tesz valami nagyon egyedit, majd izgalmas, szokatlan történeteket kanyarít belőlük (gondoljunk csak a Május 35. igencsak szürreális világára vagy a nyári táborban egymásra csodálkozó ikerlányokra): egy sűrűn dohányzó férfi egy Nemdohányzó feliratú vasúti kocsiban lakik, és olyan gyerekek látogatják őt, akik nem félnek a maguk kezébe venni az irányítást. A fiúknak megvannak az álmaik: vagy önmaguk legyőzésén fáradoznak, vagy szebbé akarják tenni szüleik életét. És ami fontos: semmit nem tartanak lehetetlennek, s ha el is csüggednek néhanapján, vannak emberek, akik kiálljanak értük - akár egy karácsonyi darabról, akár a jövőbeli terveikről legyen szó.

Persze, A repülő osztályban sem minden valósághű. A regény folyamán két dolgot találtam a valóságtól túlzottan  elrugaszkodónak: a Nemdohányzó és Bökh doktor történetét, illetve Uli kalandját: az utóbbiban főleg azt esett nehezemre elképzelni, hogy egy negyedéves (tehát körülbelül 14 éves fiú) miért nem látja előre tettei fizikai következményeit.

Kästner persze tanít is: míg a Zugspitze havas csúcsai alatt keresi az ihletet, azon töpreng, hogy a felnőttkor nem feneketlen jókedv, ahogyan azt egyes regényírók állítják. És a tárgyától később sem tér el: Johnny-t elhagyták a szülei, más szegény, megint más a saját démonjaival mérkőzik meg. És a gyermekbarátságokat néha otthagyjuk út közben...A mondanivalót azonban igazán felnőve értjük meg - öregebben se feledkezzünk meg arról, milyen volt gyermeknek lenni. Hasonlóképp (bár súlyosabb formában) A két Lotti párhuzamát (mely szerint Shirley Temple gyermekszínésznő elég idős volt ahhoz, hogy filmekben játsszon, de nem elég érett ahhoz, hogy megnézhesse őket - s most mindezt vonatkoztassuk a válásokra) gyermekként - szerencsére - sosem bírtam megérteni.

Az utolsó két fejezetben végül beköszönt a szenteste. Talán nem is rossz ötlet, az utolsó sorokat december 24-re hagyni: akkor az utolsó vonat is kigördül az állomásról, a gyermekek boldog karácsonyt kívánnak egymásnak, s a családoknál kigyullad a gyertyafény. A végén pedig kötelező meghatódni - s garantáltan ott cseng majd a fülünkben a Csendes éj.