Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol trilógia

" A hegyek hatalmához nem ér fel se élet, se halál, se a földnyelven egymáshoz bújó házak, amikben élünk. Egy tál fenekén lakunk, a nap csak telik, és ahogy esteledik, a tálat lassan megtölti a sötétség, és kigyúlnak a csillagok. Örökké ott pislognak fölöttünk, mintha fontos üzenetük lenne a számunkra, de miféle üzenet az, és kitől jön? Mit akarnak tőlünk, vagy még inkább: mit akarunk mi tőlük?"

Ennek a regénynek nagyon szép a nyelvezete. Nem is csoda: az izlandi író, Jón Kalman Stefánsson, a Halaknak nincs lábuk szerzője eredetileg költő volt. Soraiban szokatlan metaforákkal s hasonlatokkal tárja elénk Izland vidékét, ezt a vad, kegyetlen világot, melynek kevés a fénye, néha kevés a reménye, de ugyanakkor szép és költői hely.

A trilógia három könyvének főszereplője: a fiú. Csak így, egyszerűen: a fiú; mintha még nem érdemelte volna ki nevét, vagy a világ összes ifját hivatott volna képviselni. Mindössze húsz esztendős, és egy kis halásztelepen keresi kenyerét, valamikor a 19. század végén, Izlandon. Sanyarú sors jutott neki: édesapja a tengerbe fulladt, édesanyja és húga meghaltak, s a fiú különböző telepeken nevelkedett, bátyjától elszakítva, s most ott áll, a szavak iránt érdeklődőn, naivan és tapasztalatlanul, egy szebb életről álmodozva - mígnem egyedüli barátja, a költői Bárður egy véletlen folytán halálra nem fagy egy halászat során, így hagyva magára névtelen bajtársát és szerelmét, Andreát. A fiúra hárul hát, hogy veszélyes útra keljen, hogy visszajuttassa Bárður kölcsönkönyvét, Milton Elveszett paradicsomát eredeti gazdájához, a mord és vak hajóskapitányhoz, Kolbeinnhez, s hogy a küldetés végeztével saját kezével végezzen magával, ha az a barátja sem él már, aki a legkedvesebb volt a számára.

A három regény tulajdonképpen a fiú felnövéstörténete. Alig néhány hónapig követjük nyomon a sorsát, de addig alaposan megismerjük őt: összes kisfiús ártatlanságot, a mély, költői lelkét, szerelmi vágyódásait és azt a kegyetlenséget, amely körbeveszi. Rendkívül tisztalelkű (talán túlságosan is az), aki érzékeny a szavakra, nem halásznak termett, s így a korabeli világ sem sok lehetőséget tartogat a számára. A hó hullik, akár az angyaltollak, s dobol az eső, akár a régi regék, s a halászlegények úgy szállnak csónakba, hogy egyáltalán nem tudnak úszni, s csupán egy vékony deszkapalló választja el őket a túlvilágtól. Az emberek menny és pokol között kódorognak, éheznek és fáznak, rendkívül magányosak, csakhogy a nyár magával hozza a szerelmet és a fényt.

A három kötet közül az első, a Menny és pokol csupán előkészíti a történetet tragédiájával, s a furcsa (a világirodalom talán egyik legfurcsább) küldetésével: a második kötet, Az angyalok bánata egy kaland meséje, melyben a fiúnak bizonyítania kell erejét és rátermettségét, egy levelet eljuttatva egy Jeges-tenger közeli vidékre, az óriás és víztől rettegő postással, Jenssel; míg a harmadik darab, Az ember szíve lapjain a női szereplők igyekezni kivívni maguknak a függetlenséget a Községben, míg a fiút két lány fele is húzza a szíve. Nem mondanám, hogy bármelyik rész is a többi fölé kerekedett volna; engem talán a második kötet kalandjai húztak a legjobban magukkal, úgy, akár egy izgalmasabb Jack London-regény; egy tisztaszívű fiú és egy szótlan óriás tett meg benne jókora utat, fagyban és hóviharban, nyers, férfiúi erővel küzdve meg a természettel, a társadalom határain élő, jószívű családokkal találkozva, s olyan embereket látva az összefüggő hófüggönyben, akik már rég nem élnek. A lassan megtett léptek és bajtársiasság kötete volt ez: szívszorító és letehetetlen. A harmadik rész megint csak más: a Község csöndesebb életére hagyatkozik, hatalmi harcokkal és utazással vegyítve, s ha voltak is olyan része, melyeket egy kissé lassúnak találtam, a nyelvezete továbbra is költői maradt, a befejezés pedig látszólag elkerülhetetlen, és olyan szép és szívfájdító, hogy nem is igen tudnék erre a trilógiára nem kiemelkedő műként tekinteni.

A Menny és pokol trilógia másik erőssége a narráció szokatlan volta. Apróbb betétek találhatóak benne, dőlt betűkkel szedve, melyekben a vidék halott lelkei szólalnak meg, bemutatva az életet, úgy, mintha vezekelnének, mintha nem tudnának elszakadni a világtól. Az átkötő szövegek is sokszor egy közösség nevében szólalnak föl, hisz maga a Község regéli el, mi történt akkor, amikor a fiú megtette az utat a könyvvel, és egy fogadóban talált vigasztalást. A kötet karaktereinek nagy része függetlenségre törekszik; sok itt az erős nő, akiket azonban kivétel nélkül a szájukra vesznek a falvak - Geirþrúðurt, Andreát vagy a vörös hajú, gyermekét egyedül nevelő fiatal Álfheiðurt (mondtam már, hogy imádom az izlandi neveket?) De jelentősek (és többnyire jók) a férfi szereplők is: a világ ártatlanságát és természetes kíváncsiságát megtestesítő fiú, a szerelmes és zord postás, Jens, de Kolbeinn is, a hajóskapitány, aki mindig annyira szerette a könyveket, s végül pont a szeme világát kellett elveszítenie.

S fontosak még a leírt és kimondott szavak; hogy milyen súlyos következményekkel járhat az irodalom, ugyanakkor segedelmet is nyújthat, ha baj van, hogy segíthet nekünk bizonyos döntések meghozatalában, hogy váratlan lépésekre sarkallhat, hogy új világokat tárhat elénk, akkor is, ha már elveszítettük a szemünk világát, élet és halál kérdéseit kutatva akkor, ha érzékenyek vagyunk a könyvekre. Márpedig ebben a világban, ahol csak kevesen tanulnak, bizony kevés ember érdeklődik a könyvek iránt; s akik meg igen, azok igazi kincsnek számítanak a századfordulós Izlandon.

A Menny és pokol trilógia tehát egyszerre egy felnövéstörténet, egy verseskötetnyi szépséggel fölérő regényhármas, a halálról, a szerelemről, az életről és az írás erejéről tett értekezés. Gyönyörű és megható és kalandos, egy olyan vidékről szólva, ahova szívesen eljutnék egyszer, ha nem is szeretnék azok között a körülmények között élni, melyekben a szereplők kénytelenek. Ha pedig kedvet kaptunk a szerzőhöz, jó hír, hogy már magyar nyelven is elérhető a Halaknak nincs lábuk folytatása, A mindenséghez mérhető.

És végezetül az Elveszett Paradicsom egyik végzetes sora: "Nélküled nekem már nem kedves semmi."