Wu Ming-Yi: Rovarszemű ember

"Már nem látom, amit te látsz."

A "Rovarszemű ember" furcsa szerzet, aki mindent lát, ám cselekedni sosem képes. A tajvani születésű Wu Ming-Yi könyvének fő témája a környezetszennyezés - azt hiszem, ez az egyik első "ökokönyv", amit valaha olvastam (de természetesen nem csupán környezetvédő regényként értelmezhető). Olvashatunk benne a partvidékről, amely visszakapja az ember által valaha a tengerbe vetett szemetet, és a tengerről, mely egyetlen hullámával képes elmosni az emberit. A környezet él és lélegzik, és a regény nagy kérdése, ezt vajon miért nem vesszük észre.

A képzeletbeli Vajo-vajo sziget olyan apró, hogy őslakói életét a tenger határozza meg. Az emberek a természet részeként élnek, tisztelik azt, hogy élhessenek, hogy legyen elég élelmük, vizük. Egy affajta idillikus ősállapot ez, de ugyanakkor kegyetlen is: annak érdekében, hogy a sziget lakói elkerüljék a túlnépesedést (nem lehet több ember egyszerre a szigeten, mint amennyi a fa), minden másodszülött fiú életének 180. teliholdjában egy "talamakában" útra kel, jelképes mennyiségű vízzel és élelemmel. Atile'i - nek is ugyanez a sorsa, ám ő megkísérli a lehetetlent, hogy túlélje megpróbáltatásait, és valahol messze partot érjen - míg a nem is olyan távoli Tajvanon a merengésre hajlamos Alice világvándor férjét (Jakobsen) és fiát (Toto) gyászolja, akik sohasem tértek vissza egy hegymászásról, s már éppen kész lenne végezni magával, amikor olyan dolgok esnek meg vele, melyek visszahozhatják őt a valódi világba.

"Igazából a természet egyáltalán nem kegyetlen. Vagy legalábbis nem kifejezetten az emberrel szemben. A természet nem üt vissza, az akarat nélküli dolgok nem tudnak "visszaütni." A természet csak teszi a maga dolgát."

A regény középpontjában a tengerközeli, "primitív" szigetvilág és a földcentrikus, fejlett Tajvan áll. A szárazföldiek látszólag fittyet hánynak az óceáni szemétre: a környezetszennyezés egyben pénzkereseti lehetőség is. Zseniális, hogy Atile’it egy hulladéksziget menti meg (amelyet ő csak Geszi-Geszi szigetként emleget, hiszen úgy véli, egy bűzös szárazföldre lépett), és Atile'i tekintetén keresztül mi is más szemmel szemléljük kidobott holmijainkat. Atile'i értelmezni próbál, felfedez és újrahasznosít. A hatalmas szemétsziget Tajvan felé tart, de a „jelenség“ inkább válik tévés szenzációvá, mint a globális katasztrófa előjelévé.

A regény egy másik, jelentős témája a veszteség; talán nincs is olyan szereplő a könyvben, aki ne gyászolna valakit. A természet veszélyes is, nemcsak lenyűgöző, sziklamászó balesetekkel, árvizekkel, vagy olyan szökőárral, amely egy pillanat alatt tönkreteszi egy család életét. Alice gyermeke, férje odaveszett. Vajo-vajón az édesanyák második fiára korai halál vár. A gyász feldolgozása kultúránként eltérő - míg Vajo-vajon az emberek úgy vélik, halottaik a természet részeivé válnak (a tengeren meghalt másodszülöttek könnyező ámbráscetekként élnek tovább - velük Atile'i is találkozik), addig a civilizált világ már nem képes a halottait a természetben elképzelni. A rovarok látása is megjelenik a műben, még jóval hamarabb, mint a címben szereplő "rovarszemű ember"; mennyire tudunk a másik szemével látni, túllépni önmagunkon, felismerni, hogy nem csak az embereknek vannak emlékei, éreznek fájdalmat. „Már nem látom, amit te látsz" - mondja például Alice kisfia, Toto az egyik bogárnak, miután az elpusztul.

Szemétsziget, barlangi fúrások, a hegyek titokzatos hangjai, fókavadászatok, cunamik, gyarapodó áradások, esőzések, ipari bálnavadászatok találhatóak a regényben. A víz visszahozza, amit adunk neki, és elveszi azt, amit felépítettünk. A regény egyik legszebb jelenete talán, amikor Alice és férje, Jakobsen felépítik tengerparti házukat, úgy, hogy tisztában vannak vele, az építményt előbb-utóbb magával sodorja a víz. Arra azonban bizonyosan nem számítanak, hogy az esemény ilyen hamar bekövetkezik; és furcsa leírni, de van abban valami lenyűgöző és gyönyörű, amikor halak úszkálnak Alice tengerparti (ekkor már a tengerben álló) házának padlóján.

„Első ránézésre nem is hullám volt, a tenger csak hirtelen, némán felhorgadt. Még fölocsúdni sem volt idő, és ugyancsak teljesen hangtalanul már vissza is húzódott eredeti helyére. Csupán magával ragadott néhány dolgot. Ennyi volt az egész.“

A regény a csendes-óceáni környezet mellett a különböző kultúrákat is bemutatja. A kitalált vajo-vajoiak életét követően megismerkedhetünk a szintén egzotikusnak ható tajvani szokásokkal is: hogy milyen ízű a kölesbor vagy a szalamakávé, hogy milyen hagyományai vannak a pangcah és a bunun törzsnek. Különösen a könyv kezdetén lévő tajvani részek érdekesek, a mindig nyitva álló Hetedik Sziszid nevű bárral és tulajdonosával, a pangcah származású Hafajjal. A szerző sosem árasztja el az olvasót egyszerre sok információval. A vajo-vajoiak hitéről, szokásairól olyan mélységben és mennyiségben értesülünk, amennyi egy fiktív regénynél éppen szükséges. Azt hiszem azonban, hogy a regény egyes fejezeteiben annyira eltávolodunk Tajvantól és a szemétszigettől, hogy a könyv túlságosan széttartóvá válik - bár lehet, hogy éppen a "rovarszeműség" volt a cél.

Egy ilyen környezettudatos műnél persze nagyon nehéz elkerülni, hogy a kötet ne hasson didaktikusnak. Wu Ming-Yi többnyire sikeresen egyensúlyozik a történetmesélés és a tanító szándék között. Regényébe elegendő történetszálat sző, s így elkerüli a prospektus-hatást; ugyanakkor vannak fejezetei, melyeknél hatásosabb lett volna, ha bizonyos dolgokat kevésbé jelent ki. Viszont Wu Ming-Yi ügyesen rávilágít az emberi nemtörődömségre, a szenzációéhségre. Egy olyan világot ábrázol, amely egyáltalán nem áll távol a valóságtól - Vajo-vajót és a rovarszemű embert leszámítva itt a legtöbb dolog valósághű, nem mágikus.

A Rovarszemű ember mindenképpen figyelemfelkeltő, figyelemfelhívó alkotás. Még tavasszal, egy Libris leértékelés során szemeztem vele, végül a könyvtárból vettem ki, de nem bántam meg, hogy elolvastam. Szomorú és szép. Benne van a gyász, a környezet, a nyelv, az írott-szóbeli kultúra; ugyanakkor egy-két helyen hatásosabb lehetett volna, ha kevesebbet állít, és inkább csak bemutat. Közben azt is megtanulhatjuk belőle, hogyan működik az emlékezet, s hogy milyen szerepet játszhat az emberek életében az írás.

Értékelés: 4/5

Hasonló olvasmányok:
Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv