Kara könyvese

Bolyai János történetét - a regény vallomása szerint - már Esterházy Péter is szerette volna megírni, ahogy létezik egy Németh László-féle dráma is; mindenesetre a szerző, aki Bolyai tárgyalásába kezd, nehéz fába vágja a fejszéjét; az íráskészségen és a megfelelő léptékű intellektuson túl szükségeltetik hozzá egy adagnyi matematikus-véna is....Láng Zsolt - csakúgy, mint Esterházy - matematika szakra járt az egyetemen. Ha valakinek meg kellett írnia ezt a kötetet, Láng Zsolt volt az. Lángnak a kutatáshoz (a feldolgozandó anyag mennyiségéhez képest) meglehetősen csekély, mindössze félévnyi idő állt rendelkezésére egy ódon svájci kolostorban, mely már önmagában is kaland volt, és a szerző úgy is kezeli: minden páratlan számú fejezet az övé, tehát a narrátoré, aki egy fiktív-valódi Láng Zsolt, aki Bolyairól ír egy regényt, ösztöndíjjal, kulturális és tudományos kalandokba bonyolódva, miközben sorsában Bolyai léthelyzetei is visszaköszönnek. És igen, akad egy krimiszál is... amely voltaképp a könyv háromnegyedénél bontakozik ki, egy gyilkosság keretein belül, mely nyomozását egy bűnügyi sorozatokból ismerős(nek tűnő) férfi vezeti, olyan játszi könnyedséggel kötve barátságot a narrátorral és feleségével, mintha csakugyan ifjúságának egyik kedvelt-csodált hőse volna.

A Bolyait - már csak a két cselekményszála miatt is -  két részre szokás osztani: egy szeretemre és egy nemszeretemre. Én nem tudok úgy tekinteni a Bolyaira, mintha két fél volna. Kedveltem a narrátor Svájcban tett bolyongásait (amelyekben például megismerjük az őrült szerző, Walser történetét), a CERN-ben tett kiruccanását, vagy mikor Bolyai írásait fejtegette, valami értelmet, valami fogódzót, valami újat keresve bennük, attól tartva, regénye hőse lassan maga alá gyűri őt. Bolyai János túl nagy, túl titokzatos, túl zárkózott figura volt - ezért is lehetett a sorsából ilyen összetett regényt írni. Mert a Bolyai komplex kötet. A valóság-fikción belüli valóság-fikció középpontjába a kirekesztettség-géniusz kettőse áll, a háttérben az apa (és Gauss) mindent betöltő alakjával, és azzal a  közutálattal és elmaradottsággal, mellyel János Erdélyben szembesült; igaz, mintha magának determinálta volna az őrült lángész sorsát. Nem lehet nem emberként tekinteni rá. Olvasás közben fojtogató a tudat, hogy lehet, hogy a legfőbb elmélet sosem fog összejönni, hogy minden kísérlete kudarcra kárhoztatott, időpocséklás, hogy hiába a nagyravágyás, nem vár Bolyai Jánosra semmi dicső. Csak az őrület és az elfeledettség. Hogy a csúcs az Appendix volt. Amely végül, mint tudjuk, feloldódik. Csak későn - ha valóban beszélhetünk olyasmiről az elismerések terén, hogy nem jöttek időben.

Ha a Bolyai nevet említjük, két lángészről szólunk - ez már önmagában véve is ritkaság. János alakját Lángnál is árnyalja a zseni édesapa, Bolyai Farkas erőteljes szelleme, akit Gauss egyszerre csodált (szóban) és sokszor hagyott cserben is; aki hatalmas lehetőséget látott a nagyobbik fiában, aki mindent és mindenkit túlszárnyalhat, egy zsenit, aki végre elhozhatja a világhírnevet a Bolyai név számára. Azonban ne feledjük, ha két matematikus kerül egy fedél alá, két, ekkora, univerzális elme, csekély vagyonnal megáldva (tehát a fiú professzora aligha lehet Gauss, és Erdélyben fog egyetemre járni), ott az elismerésen túl más érzelmek is terítékre kerülnek; hát éket (és örök szövetséget) ver közéjük a versengés is; melyikük a bölcsebb, ki él kinek az árnyékában....Bolyai Farkas szép kort élt meg, páratlan (?) tehetségét idősebb korában is kamatoztathatta, szenvedélyes leveleket váltva fiával, hol gúnyos vitába bonyolódva vele, hol éltetve őt és elméjét; összetett kapcsolat, erősen megragadva, hogy az olvasó is átérezi János gyűlöletét, elutasítását, magányát és fájdalmát, mikor  édesatyja távozik ebből a világból, vagy a keserűséget, hogy az ő fiai, bezzeg, buták; s talán ezért is van az, hogy az apa-fia jelenetek a legerősebb, legmegindítóbb pontjai a történetnek, a temető - jelenettel kezdve egészen a szellemektől terhes utolsó  János-fejezetig - ahol János előtt megjelennek múltja kísértetei és tulajdon kudarca, nagysága és kicsisége. (Ahogy bizonyára a két Straussról is zseniális regényt lehetne írni).

A Bolyai azonban nemcsak az érzelmek és a szerteágazó világ miatt erős,  hanem a motívumok terén is; ahhoz, hogy mindent észrevegyünk, legalább két olvasás kell. A matematikai-vonaltól kezdetben megrettentem, a nyelvem a nemeuklideszi geommetriában akaratlanul is megbicsaklott, ahogy komótosabban kellett olvasnom a prímszámokról, a boldog prímekről szóló elmélkedéseket is....de amikor János meggörbítette a síkot, ott én is megértettem valamit; s jólesett az érzés, hogy olyan dolgokról gondolkodtat el a kötet, melyekkel gimnázium óta nem foglalkoztam, mert teljesen más területeket mozgat meg, mint a bölcsészet, miközben, azt hiszem, mind a kettőre szükségünk volna. A világ érdekes és szép hely, a maga törvényeivel; érdemes rácsodálkozni, kutatni, megérteni - talán ebben rejlik a Bolyai szépsége. A nemeukleidészi elméletéhez egy Youtube-linket is kapunk, melyre azonmód rá is keresnem, meg is találtam az említett videót, tetszett ez a játék; ugyanakkor érdekes kérdés, később mi lesz a hiperhivatkozás a sorsa, ha lekerül a felületről az említett felvétel, vagy pár évtizeden belül megszűnne a videómegosztó oldal; a könyv kiadásaiból ez a sor is törlődni fog? Vagy átíródik valami mássá? S milyen jó kezdeményezés lehetne már, ha bizonyos, tudományos kérdéseket boncolgató kötetekhez QR-kódok is tartoznának, amelyek interaktívabbá tennék az olvasásélményt - és modernebbé az irodalmat.

Persze, megértem, a Bolyai miért megosztó kötet. Engem meghatott és megdolgoztatott, de bizonyos az is, hogy nem ismer tabut; az első komolyabb Bolyai-féle matematikai-fejtegetést úgy ismerjük meg, hogy János szeretkezés közben az elméletein töpreng, amely persze sokoldalas, elnyújtott jelenethez vezet (némiképp meg is mosolyogtatott a dolog, vajon hány hasonló fejtegetést tartalmaz majd a regény...). Megértem, ha valakit ez eltántorít, hiszen pár évtizeddel korábban ilyesfajta Bolyai-regényt aligha adhattak volna ki - ahogy eleinte az is elrettentő lehet, hogy az első fejezet részletes, tehát az emberben felmerülhet a félsz, olyan kötet lesz ez is, melyben teljes bekezdések erejéig főzik a kávét. Majd magával ragad. Elgondolkoztat. A két történetszál ritmust ad a történetnek, ugyanakkor motívumok által össze is kapcsolja a jelen és múlt fejezeteit, kiegészít, egyetemes-érzést nyújt. A Bolyai Jánossal foglalkozó részek ugrálnak az időben (és a térben is, ugyebár), így mutatva rá a dolgok összefüggéseire és egyetemességére, arra, hogy milyen élete lehetett Jánosnak egy erdélyi és egy német zseni mindent betöltő árnyékában, egy 19. századi világvége-posványban, nyugalmazott katonaként. Azt hiszem, egyszer újra el kell olvasnom. Nagy munka lehetett benne; a fiktív részeiben is, a valóságtöredékeiben is, a jelenben is, a múltban is. Daniel Kehlmann A világ fölmérése óta álmodoztam a Bolyai - könyvről, hát 2019-ben végre megkaptam, és nem keltett csalódást. Nagyon örülök, hogy végre megírta valaki; s  olyan komplex kötet lett, melyet a Bolyaiak elméje megérdemelt.