J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek

"Hallottam, hogy azt kérdezed édesapádtól, milyen vagyok és hol élek. Lerajzoltam Neked magamat és a házamat. Aztán vigyázz ám a képre! Épp most indulok Oxfordba, a zsákom tele van játékkal - viszek néhányat Neked is. Remélem, időben odaérek; ma este nagyon mély a hó az Északi-sarkon."

Karácsony környékén nem lehetett rossz Tolkien-csemetének lenni. Mert mi is lehetne annál szerethetőbb, minthogy a papa huszonnyolc éves korától egészen ötvenegy éves koráig „Karácsony apó“ (Father Christmas) szerepében tetszelgett, vélhetőleg esténként körmölve leveleit, melyek utóbb a kandallópárkányon landoltak, gyanús, havas lábnyomok kíséretében, s olyan mesés bélyegzővel ellátva, mintha csakugyan az Északi-sarkon készültek volna - meglepve ezzel J.R.R. Tolkien előbb Oxfordban, majd Leedsben, később megint csak Oxfordban élő gyermekeit: Johnt, Michaelt, Christophert és Priscillát. (Akik közül sajnos már csak Priscilla él, ő ebben az évben ünnepelte 91. születésnapját).

Már maga az ötlet is nagyon aranyos; a belefektetett energia még inkább; gazdagon illusztrált, színes betűkkel és képekkel ellátott levélkötet, mely darabjai évenként betekintést nyújtottak a Tolkien-gyerekeknek a sarki világba. A kötet bal oldalán az eredeti levelek másolatait találjuk, az összes apró megjegyzéssel és illusztrációval egyetemben (köztük pazar mintákkal is), a jobb oldalon pedig a magyar fordítást; így hibába rövid maga a kötet, jódarabig el lehet pepecselni vele, ha úgy döntünk, a kézírásos leveleket is végigbogarásszuk - amit érdemes is megtenni, tekintve, hogy némely apróbb megjegyzés - például a képek mellettiek - kimaradtak a fordításból (s vélhetőleg az eredeti kiadásokból is). Minden egyes üzenetet átjár a karácsonyünnepek varázsa, és nem érződik idejétmúltnak, még annak ellenére sem, hogy az első levél éppen december 22-én ünnepelte írásának századik évfordulóját, tehát nem épp a legmodernebb darab.

Mert ezek a levelek egy család ismétlődő karácsonyainak lenyomatai. Nyilván vannak benne apróbb utalások a Tolkienok életére (például az izlandi dada megemlítése, vagy az, éppen milyen márkájú építőkocka volt divatban), de sosem éreztem úgy, hogy olyasmiről olvasnék, amihez semmi közöm - sőt! a legszívmelengetőbbek éppen a kiszólások voltak: "Ui: (Chris, nem kell félned tőlem.)" vagy "Ölellek Benneteket, puszit küldök Priscillának, és üzenem, hogy a szakállam puha és selymes, mert soha sem borotválom." Tolkien Északi - sarkja a szemeink előtt bontakozik ki, és válik kapkodós, egy háromévesre szabott emlékeztetőkből (és hangulatos rajzokból) kalamajkák sorozatává. A világ kinyílik: Karácsony apó reszketeg betűi mellé más írásmódok csatlakoznak, s vannak, akik marokra fogják a ceruzát, vagy az arktiszi nyelven küldik üzeneteiket, vagy éppen nem a legmakulátlanabb a helyesírásuk - és egy csapásra befalják Karácsony apó dugi csokikészletét. Tolkien karakterei, akiket Karácsony apó köré teremt, mind szerethető, eredeti figurák: az aranyos, kétbalkezes torkosborz Jegesmedve, aki akaratlanul is kárt tesz a játékokban, s aki vélhetően a Tolkien-gyerekek kedvence lehetett (ahogy az enyém is); a Jegesmedvebocsok, akik finn neveket viselnek, és egy pillanat alatt képesek fölforgatni Karácsony apó békés életét; a Holdbéli ember, aki néha megnyalintja a konyakot, és a kanapé alatt köt ki, vagy a Hóember, aki Karácsony apó kertésze, s ő címzi meg - roppant találó módon - fehérrel a szénfeketén érkezett borítékokat. S ha mindez nem lenne elég, Tolkien kreativitását a végsőkig fokozza, tehát az Északi-sarkon fönnakadhat a sapkánk, az északi fény valójában egy tucatnyi, eldurrogtatott tűzijáték, s odafönt a sarkvidéki népek ugyanúgy szeretik a kívánságbonbonokat meg a mazsolás süteményeket, akár az angolok. Hogy a komor koboldbarlangokról ne is beszéljünk - mert bizony ott bolyonganak a gonosz koboldok is, sötét tárnáikba bújva, a hófödél alatt - de azért sosem olyan ijesztőn, hogy komorrá tegyék a karácsonyi üdvözleteket.

"Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, és itt van újra az ünnep - mindig ugyanúgy, és mégis mindig másképp."

S ott vannak persze a pazar illusztrációk is. Karácsony apó segít a gyermekeknek, rajzaival megmutatja, mi is történt pontosan, hogy néz ki a háza, hogyan fest ő maga, milyen a környezet - s Tolkien rajzai jellegzetesek, színesek és aranyosak, ha az emberek ábrázolása hagy is némi kivetnivalót magában (de abban is annyira jellegzetesen, megmosolyogtatóan tolkieni, hogy hozzátesz a kötet bájához). A színek rikítók és vidámak, a csillár részletgazdag, a pingvinek aranyosak, s a képek és az írások kölcsönösen kiegészítik egymást - tehát örülök, hogy Tolkien az illusztrálásra is fordított idejéből, mikor leveleket írt az apó nevében.

Míg Karácsony apó körül sokasodnak a galibák, Tolkienék jelenében is beköszönt a nagy, gazdasági világválság vagy a második világháború, amelyek a levelekben is kifejtik hatásukat; de szerencsére sosem annyira, hogy egy bekuckózós olvasást nyomasztóvá tegyen. Sőt - valahol hozzá is tesz a kötethez, hogy reflektál jelenére, s elmagyarázza, hogy nem olyan és annyi ajándékot küld, amilyen és amennyi kérés volt, s nem menekül egy cukormázas világba, amelyben minden jó és szép - hiszen Karácsony apót is folyamatosan fenyegetik a koboldok, ahogy gyülekeznek a felhők a világ fölött.

Magyar fordításban a Karácsonyi levelek egyébként meglehetősen későn, 2016-ban jelent meg először (az angol nyomtatás 1976-ból való, posztumusz kötet, de Tolkien már A hobbit publikálása után megkereste vele a kiadót), és már akkor be szerettem volna szerezni, majd a következő karácsonyra okvetlenül, majd az azután következőre feltétlen, majd....végül 2019 lett belőle, s a lábamat lejártam érte, de nem bántam meg, hogy beszereztem. Érdemes karácsony környékén lapozgatni ezt a kötetet, még akkor is, ha nem hiszem, hogy bármikor is kiadták volna, ha nem Tolkien neve futna végig a borítóján - de kár lett volna, ha éppen ez marad ki az életmű publikálásából. A fordítás igényes és játékos, és a vers magyarítása is mesés, s csupán azt találtam furcsának, hogy az utolsó levél átirata néha egyáltalán nem emlékeztet az eredetire, bár ha gyermeknek olvassuk föl, talán tényleg szerencsésebb a magyar változat (spoiler: Tolkien pénzt küld az eredetiben Priscilla utolsó karácsonyi ajándékaként, hogy abból vegyen magának könyveket a magyar fordítás "nem maradt macskanyelv" "de a könyvek közül majdnem mindet küldöm" helyett). Talán ez az egyik legszerethetőbb Tolkien-kötet, amit valaha olvastam - még akkor is, ha decemberben jön el igazán az ő ideje. De akkor mindenképp.

Értékelés: 4,5/5