Kara könyvese

 Újévi fogadalmak book tag (2024.)

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit sem olvastál tőle

A 28. születésnapomra (névnapomra?) az egyik kollégámtól egy Colleen Hoover kötetet kaptam, ajándékba, eredetiben... máig nem kerítettem rá sort. Tudom, hogy Hoover rendkívül népszerű szerző; ráadásul a könyv  angolul van;  emellett valaki gondolt rám, és könyvvel (!) ajándékozott meg. Nem szeretnék hálátlannak mutatkozni...

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni idén

A karácsonyi / születésnapi rendelésembe majdnem beillesztettem Selma Lagerlöf Löwensköld-trilógia című munkáját... jobban mondva, egy darabig a kosaramban csücsült, és már éppen lemondtam volna róla, mikor a Bookline magától kiemelte a kötetet (addig teketóriáztam, míg el nem kapkodták). Lagerlöf számomra a "hidegebb napok" szerzője; nem tudom, mennyi erőm lesz ahhoz, hogy megbirkózzak vele; ráadásul a beszerzése is bajos – mindenképpen vásárolnom kellene.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Ó, de jó (vagy sznob?) dolog lenne Victor Hugo Nyomorultak, Alexander Dumas Monte Cristo grófja vagy Thomas Mann József és testvérei című művét említeni – de egyikhez sincsen merszem (ahogy öregszem, a "pár száz oldalas" "még sosem olvastam" kötetek egyre riasztóbban csengenek). Ezért legyen "csupán" Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta. Szeretem, ahogy Tolsztoj mesél; az Athaenaum  kiadó borítója is hívogató. Ráadásul maga a kötet sem hosszabb (egyetlen megjelenésében sem), mint 200 oldal. 

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Mostanában nehezemre esik újabb és újabb fikciós művek világában elmerülni... olvasás előtt mindig ott van bennem a "jaj, ne" érzése (majd elmúlik). A tél folyamén (az önszeretet jegyében) mindenképpen szeretnék Grimm- és Andersen meséket forgatni (lehetőség szerint angolul), ahogy több, téli kötetet is szeretnék (újfent) kikölcsönözni a könyvtárból (például Mark Helprin Téli meséjét,  Selma Lagerlöf Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal című könyvét, Eowyn Ivey Hóleányát, de talán még Mark Zuzak Könyvtolvaj című művét is...). Tolikennek is minden évben ott a helye az olvasmányaim között... Ha úgy alakul, (egy debreceni látogatás keretében) szívesen megszerezném a Libertine kiadó gondozásában megjelent, illusztrált Karácsonyi ének című kötetet is (egy vagyon!), hogy idén azt lapozgathassam a fa alatt.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre

Nem tudom, van-e olyan könyv, amit most nagyon-nagyon... ráadásul felhagytam a várólista vezetésével (egyre inkább csökken a motivációm, az olvasás terén is). Legyen John Williams Stoner című kötete... 2-3 évvel ezelőtt megpróbálkoztam vele; untam, csalódtam, letettem. Túl fantasztikus dolgokat hallottam róla. Érdemes lenne ismét esélyt adni neki.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

Steinback Édentől keletre című kötete hatalmas élmény volt a számomra, valamikor 2017 környékén. Az Érik a gyümölcs... hátha hasonló lesz (csak ne lenne olyan hosszú!). Az Elfújta a szél szintén egy régi (nagyon régi) terv... Ó, és igen! A Kísértetház...

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél

Kanusgard Hajnalcsillag című kötetét mindenképpen szeretném kikölcsönözni a könyvtárból; ehhez csupán arra lenne szükség, hogy a könyvtár beszerezze a számomra. :) Jack Londont (teljes egészében) utoljára kiskamaszként olvastam; a Martin Eden című regénye (vagy bármi más, amit ő vetett papírra), így, hogy sötétek a napok, meglehetősen hívogató.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el akarsz olvasni idén

Amiket magamnak vásároltam, azokat már sikeresen befaltam (Hónővér és Howl's Moving Castle); ugyanakkor vettem egy könyvet egy kolléganőmnek, melyet (betegség miatt) még nem tudtam átadni neki (kicsit rettegek attól, hogy mellélőttem 🙈; a téli szünet után kiderül); ez az Ír tündérmesék Yeats válogatásában; azt hiszem, én is szívesen elolvasnám.

9. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet akarsz elolvasni idén?

Nagyon furcsán fog hangozni, de: idén kevesebbet szeretnék olvasni, mint a tavalyi évben –ami azt jelentené, hogy több az életem. Az olvasás gyakorta pótcselekvés a számomra; valami, amivel kitöltöm az űrt, miközben semmit se keresek vele; és valljuk be, kevés az esély rá, hogy az olvasás valaha is a munkám legyen. Sokszor azt veszem észre, minél rosszabb az esztendőm, annál több könyvet olvastam el – ami hasznos, de nyilván szomorú dolog. (Ahogy Gandalf mondaná: "A világ nem a könyveidben és a térképeidben van, hanem odakint." :) )

+ Egy könyv, amivel eddig szégyelltél a pulthoz fáradni:

2016-2017 környékén alapvető nehézségeim támadtak az étkezésekkel (helló, állandó hideg, csontritkulás és hormonzavar), cserébe viszont minden érdekelt, ami gasztronómia (Jamie Oliver! Great British Bake Off!). Akkoriban (?) szemeltem ki magamnak a Szeress Mexikóban! című kötetet is –  és hogy ne süljön le az ember képéről a bőr, mikor kikölcsönzi? A pech, hogy csupán a magyar cím ennyire szappanoperás (nyersfordításban "Akár víz a csokoládénak" lenne a címe) – de mivel egyszer élünk, talán idén összeszedem a bátorságomat, és megismerkedem vele.

Dolgok, melyeket szeretek, s 2024-be is szeretnék tovább vinni:

• korcsolyázás
• hóesés
• olvasás (miközben zenét hallgatok)
• szövegek gondozása; szövegekkel való bánás
• magazinok lapozgatása
• filmek
• alkalmanként  írás
• édességek fogyasztása
• mesék olvasása; illusztrációkban való elmerülés
• forró italok fogyasztása (pl. karamellás tej)
• nyugtató YouTube tartalmak megtekintése; (őszintének ható) interjúk meghallgatása
• könyvtárba járás

Dolgok, melyekben fejlődnöm kell:

• hogy legyen merszem utazni (akkor is, ha csak magamra számíthatok)
• kézzel, füzetbe való írás; akár napló vezetése
• nyelvtanulás (most a svéd érdekel megint)
• hogy a pofon egy másik nézőpontból muris (A galaxis útikalauz stopposoknak újraolvasása)
• sok-sok alvás; a munkám nem éri meg (bár hálás vagyok neki)
• nyitottság más emberek felé
• ne másokhoz hasonlítsam magam; szívből örüljek mások sikerének
• a blogot "safe haven"-né formáljam
• apróbb ráncfelvarrás után a blogot újfent nyilvánossá tegyem

 2024

Boldog új évet! ❄❄❄

A Winter Bluejay

Sara Teasdale

Vagabund

"Arra gondolt, hogy élete és minden emberi élet minduntalan változásban elfolyik, végül feloldódik, de művész által alkotott képe változatlan, örökké ugyanaz marad. Talán gondolta minden művészet és talán minden szellemi gyökere is a halálfélelem. Félünk a haláltól, borzadunk az elmúlástól, szomorúan nézzük őszről őszre a virágok hamari hervadását, a levelek hullását, és szívünkben érezzük bizonyosságát: mulandók vagyunk magunk is, hamar hervadók. Amikor tehát a művész kezével képeket alkotunk a gondolkodó agyával törvények után kutatunk, gondolatokat formulázunk, azért tesszük, hogy valamit mégis megmentsünk e roppant haláltáncból, valamit odaállíthassunk, ami maradandóbb, mint mi magunk. Az asszony, akiről a mester szépséges madonnáját mintázta, talán elhervadt, talán már nem is él, nemsokára a mester is meghal, mások laknak majd házában, mások ülnek asztalához, de műve fennmarad, száz év múlva, és még sokkal tovább is ott fénylik a csendes klastromtemplomban, örökké szépségesen, szája körül sosem változó, éppúgy viruló, éppoly szomorú, örök mosolyával."

Nagyon szeretem azt a tudományos aprólékosságot és precizitást, amely Hermann Hesse Üveggyöngyjáték című művében visszaköszön – így nem is volt kérdéses, hogy Hesse további alkotásaival is meg kell ismerkednem. A Demian az egyetemen kötelező olvasmány volt a számomra, és nem is találtam rossz műnek, azonban  az akkori élményre igencsak rányomta a bélyegét, hogy a tanárom azt a kötetet nem szerette. Mindaz, amit  ő a Demian-ban gyengének vélt, azt hiszem, a Narziss és Goldmund-ban is visszaköszön.

Ha lenne egy tizennyolc éves ismerősöm, aki érdeklődik az irodalom iránt, Hesse munkáit bizonyos, hogy a kezébe nyomnám. A Narziss és Goldmund (a címével ellentétben) csupán egyetlen ember életútját követi nyomon:  az ifjú Goldmundét, akit édesapja a marianbronni kolostor gondjaira bíz, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy fia eképp vezekeljen édesanyja bűneiért. Az anyaképet feledő Goldmund pedig csakugyan szorgalmas tanítványnak bizonyul, egészen addig, amíg meg nem ismerkedik az ifjú és bölcs novíciussal, Narziss-szal. Narziss remek emberismerő, kiváló koponya, s bár sokan úgy vélik, kettejük barátsága már-már áthágja a kolostor törvényeit (vagyis: a pártatlan tanár-diák viszonyt), Goldmund sokat köszönhet az ifjú Narziss-nak: az egész életét. Ugyanis Narziss az, aki rámutat arra, Goldmund édesanyja művészi, csavargó szellemét örökölte, így nem való neki a penitencia. Az ő hatására fordít hátat Goldmund az apja által kijelölt útnak, hogy csavargóvá legyék.

"Más szobor, amelyet elkészítenék, nincs, egy se vár kezemre, egy se várja, hogy létrehozzam. Azaz, él egy másik, egy szentséges távoli kép, ezt egyszer megformálom, de ma még nem vagyok rá képes. Hogy megtehessem, sokkal többet kell tapasztalnom és megélnem. Talán három vagy négy esztendő múltán valóra váltom, lehet, tíz is lesz, lehet hogy több, de az is lehet, hogy nem készítem el soha."

Goldmundnak, pillanatnyi gyönyörökben, persze, bőven akad része. A fiú nagy nőcsábásznak bizonyul. Elég betérnie egy faluba, hogy szőke fürjeivel magába bolondítsa az asszonynépet. Erős, független férfi, akit nem köt sem Isten, sem ember. Szabadon rója Némethon földjeit; istállókban, pajtákban, a puszta földön alszik; alkalmi kísérők színesítik életét. A szabadsággal egyetemben azonban meg kell tapasztalnia a kínt is: a tél hidegét, az éhezést, az emberek  indulatait, az úrral, szolgával egyaránt táncoló pestishalált; végső soron pedig azt az állatiasságot, gonoszságot, mely az emberekből rendszerint előtör, ha úgy érzik, közel a vég.

A Narziss és Goldmund alapvetően a polaritások regénye. Narziss a szellemet, a szigorú rendet, az absztraktot képviseli; Goldmund – ezzel szemben – a művészi szenvedélyt és szabadságot. Nem csoda hát, hogy Narziss inkább csak a címben van jelen; élete főbb eseményei koponyája mögött zajlanak;  a mű Goldmund kalandjairól kell, hogy szóljon. Goldmund alakjában azonban végig ott a szeretett mentor és ellenpólus, Narziss is. Meg a bizonyosság hiánya. Kiváltképp szerettem Goldmund dilemmáját: hogy voltaképp az alkotáshoz magány, zártság kell, míg az élmények szerzéséhez, ihletettséghez nyitott tér és kötetlenség. Goldmund a műremekei (szobrai) által kíván fennmaradni, azonban félő, hogy az élete folyamán formálódó Madonna-kép a halálával félbemarad; hogy soha nem lesz elég ideje, türelme, tehetsége ahhoz, hogy élete tanulságát, a platoni tökéletességet az asztalra tegye. Narziss épp az ellenkezője: tisztában van vele, hogy a szellemi lét zabolái között halála után feledésbe merül, s néha azt kívánja, bárcsak az élet sűrűjében élne, s nem sötét kamrákban próbálná felfejteni, mi az élet értelme. 

Azt hiszem, a Narziss és Goldmund úgy varázsolt el, hogy végig éreztem, elkéstem vele – igazán nagy hatást kamaszkoromban gyakorolta volna rám. Szigorú, merev polaritása (jó és rossz, erkölcsös és erkölcstelen, szabad és kötött, szellem és lélek) mind-mind az útkereső fiatalok világához kötik; s talán útmutatásnak sem utolsó. A csupa szenvedély regénye ez, melyben egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul jelenik meg a világ totalitása: a halál és az élet.

A kötet adatai:

Herman Hesse: Narziss és Goldmund

Eredeti cím: Narziss und Goldmund

Eredeti megjelenés éve: 1930

Fordító: Gáll József

Helikon, Budapest, 2021

400 oldal

Goldmund egész életén át a művészi ideált keresi. Ehhez azonban önmagára kell találnia; érzéki tapasztalatokon alapuló önismeret, a természet adományozta tehetség kibontakoztatása és kamatoztatása lehet csak legfőbb célja. Az önkeresés és önismeret útján sokáig segíti az ellentétes jellemű Narziss, az aszkéta paptanár, a szellem embere. A főhős fejlődése, útja önmagához és a művészi beteljesüléshez egy ellentétes, taszító-vonzó póluspár dinamikus erőterében zajlik.

Hasonló olvasmányok:

Herman Hesse: Üveggyöngyjáték

Thomas Mann: A varázshegy

Könyves december

Nagyon szeretem a decembert; a varázslatosságát, hogy ilyenkor újfent gyermeknek érezhetem magam. Idén decemberben még vár rám egy pluszmunka a munkahelyemen (egy karácsonyi darab), amely számomra teljes összeomláshoz vezetett - de reménykedem benne, hogy az önsanyargatás helyét lassan átveszi a bekuckózás és a teljes nyugalom (és az önszeretet). Ezekkel a könyvekkel szeretném tölteni a decemberem...

Matt Haig: A fiú, aki Karácsonynak hívnak

Már az egyetemi könyvtárban szemezgettem a kötettel; akkor úgy ítéltem meg, túl koros vagyok én már ahhoz, hogy szégyenkezés nélkül a pulthoz lépjek vele. Évekig álmodoztam arról, hogy miről szólhat; megihletett a borítója; egy karácsonyi történetet szerettem volna írni én is; tavaly megtekintettem a Netflix-adaptációt, és bár kellemesen elszórakoztatott, nem vált a kedvenc karácsonyi filmemmé. Idén  decemberben, mikor újra kiadták, rájöttem arra, elég érett vagyok már ahhoz, hogy ne érdekeljen, milyen korosztálynak szóló történetet lapozgatok. Örülök, hogy az eredeti borítóval sikerült beszereznem a Libriben...  már nagyon várom, hogy bekuckózhassak vele (főleg, hogy tudom, Matt Haignak is meg kellett küzdenie a maga démonajival).

E.T.A Hoffmann: Diótörő és egérkirály

Végre egy libris díszkötet, amelyet a karácsonyi promóció alatt sikerült beszereznem (a 2020-as Kosztolányi-kötetre is fájt a fogam, de csak tavaly karácsonyra kaparintottam meg - mondhatni, muszáj volt... imádom a borítóját). Láttam a rajzfilmeket, lenyűgöz a balett óriási karácsonyfája, kedvelem a német mesefilmet... E.T.A Hoffman az a szerző, akitől még semmit sem olvastam; a gimis tanárom jótékonyan kihagyta őt a tananyagból; később egyetemen kötelező olvasmányként szerepelt  az Arany virágcserép, de néhány oldalnál nem jutottam tovább. A Diótörő és Egérkirály már évek óta ott mocorog a karácsonyi várólistámon... azt hiszem, végre elérkezett az idő, hogy ott találjam magam a Stahlbaum-ház karácsonyi szalonjában.

Down Casey: Mesék télre (Zanna Goldhawk illusztrációival)

A születésnapomra vettem meg magamnak ezt a kötetet... Már tavaly gyönyörűnek találtam a borítót és a tematikát, de mire összeszedtem volna a bátorságomat, hogy meglepjem magam vele, már el is kapkodták...  Nagyon szeretem a telet, a havat és a meséket... nem vagyok bizonyos abban, hogy a szöveg felér az illusztrációkhoz, de örülük, hogy itt van velem... mély merítésnek tűnik, amelyben nagyon szeretnék elmerülni. (Egy nehezebb időszakomban minden este norvég népmeséket lapozgattam egy forró ital társaságában - lehet, hogy újfent fel kellene vennem ezt a szokást...)

C.S. Lewis: Narnia krónikái

A legelső Lewis-történet 11-12 éves koromban került a kezembe, amikor már túl idős voltam ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhessem Lewis sorait. Nagyon ácsingóztam a sorozat után, mert az Oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény akkoriban érkezett a mozikba. Engem akkor már megfertőzött Tolkien világa... Lewis és Tolkien szerzőtársak, jó barátok voltak, és együtt koptatták az Oxfordi Egyetem katedráját. Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény Középfölde kidolgozottsága után egy ígéretes, ám lecsapott ötletnek tűnt.  A Hajnalvándor útja angol eredetije gimnazista koromban  még kellemesen elszórkoztatott; a többi rész ismeretlen terület a számomra. Most sikerült beszereznem a puhatáblás egybekötetet. Itt az ideje, hogy egész Narniát bebarangoljam - akkor is, ha nem váltam vallásosabbá az évek folyamán.

Maja Lunde: A hónővér

Maja Lunde kötete is olyan hívogató borítóval bír (akár egy kandalló), hogy az ember azonmód fel szeretné csapni a fedelét. Végül sosem mertem belemerülni, hiszen tudom, hogy  témája a gyász; itt az ideje, hogy próbát tegyek vele.