Zadie Smith: Swing Time - Egymásnak születtünk

"Tracey minden idegszálával koncentrált, amikor ezzel foglalkozott, addig nem nyomta meg a lejátszás gombot, amíg Fred és Ginger pontosan abban a pozícióban állt, ahogyan ő akarta: a teraszon, a murvafürt és a dór oszlopok között. Akkor pedig olvasni kezdte a táncot, amire én sosem voltam képes. Ő minden látott, a padlóra hulló structollat, Ginger hátán a gyenge izmokat, azt, hogy Frednek mindig erővel kellett felhúznia a megdöntésből,  amivel megtört a folyamat, a táncrutin. Neki feltűnt a legfontosabb is: az előadásba oltott táncóra. Fred és Ginger tánca mindig táncóra is egyben. Abban az értelemben, hogy maga a táncóra az előadás. Fred nem szeretettel nézett Gingerre, még csak nem is megjátszott szeretettel. Hanem úgy, ahogyan Miss Isabel nézett ránk: csak el ne rontsd ezt vagy azt, el ne felejtsd ezt vagy azt, kezet fel, lábat le, forgás, térd, dőlés."

A Swing Time cím (és a könyvborító) egy táncosokról szóló regényt sejtet, de a történetnek csak egyetlen pillére maga a tánc - az elnevezést  egy régi Fred Astaire és Ginger Rogers-féle zenés-táncos filmből kölcsönzi, melyet a főhősök kislánykorukban előszeretettel néznek. A Swing Time két barátnő története. Mind a ketten egy  londoni lakótelepen nőnek föl, a nyolcvanas években, vegyes házasságból származnak (de éppen fordítva - az elbeszélőnek az édesapja, míg barátnőjének az édesanyja afroamerikai), együtt járnak táncórákra és közösen bámulják iskola után a régi musicaleket és álmodoznak arról, hogy egy napon ők is híres táncosokká válnak. Kettejük közül jól láthatóan Tracey a tehetségesebb. Ő az, aki táncos vonalon folytatja tanulmányait, míg az elbeszélő (főleg édesanyja hatására) hagyományos középiskolába jár, egyetemre megy,  médiatanulmányokat folytat, egy meglehetősen gondtalan álláshoz jut egy zenei stúdiónál, majd huszonkét éves korában elszegődik a híres, New York-London székhelyű ausztrál popénekesnő, a fiktív Aimee mellé. A két barátnő élete ezután végkép más irányt vesz. Az elbeszélő a luxusban élő Aimee-t segíti, aki többek között Nyugat-Afrikában jótékonykodik, míg Tracey a színpadon és a magánéletében keresi az útját, s sző összeesküvés-elméleteket, s miután egy furcsa ügy miatt hosszú évekig nem beszél gyermekkori barátnőjével, az elbeszélő a színpadon látja csak újból. A műsorfüzetből pedig azt is kiderítheti végre, hogyan alakult Tracey karrierje, mennyire valósította meg álmait, eljutott-e a West Endre és ha igen, hányszor.

A Swing Time a női sorsok regénye. A két főhős közül kiskorától kezdve egyértelműen Tracey az erősebb személyiség - igaz, a labilisabb is. Imád másoknak ellentmodani, a saját feje után menni, lázadni és történeteket kitalálni, de emellett gyors észjárású és szenvedélyes, csinos táncos is. Az elbeszélő mellette jóval személytelenebbnek, gyermekibbnek hat. Kiskorától kezdve a harmincas évei első feléig követhetjük nyomon (nagyobb vonalakban és az időben ugrálva), de Aimee közelében sem anyagi gondjai nincsenek, sem a lakhatása miatt nem kell aggódnia. Igaz,  cserébe magánélettel sem rendelkezik -  Afrikában is úgy szemlélik őt a helybéliek, mintha sosem nőtt volna fel. Csakúgy, mint a két fiatal lány, az idősebb női szereplők is eltérő módon próbálják megvalósítani álmaikat. Mind Aimee, mind az elbeszélő édesanyja önmegvalósításra törekszik. A hófehér bőrű Aimee tipikus idősödő popsztár-alkat, aki  (néha közepesnek bélyegzett) zenés-táncos tehetségével járja a világot és Afrikában jótékonykodik úgy, hogy nem érti meg az ottani viszonyokat. Két gyermekét dadák nevelik, utazik, ünnepségeket rendez, fölösleges dolgokat vásárol, furcsa viszonyokat folytat, és pénzért látszólag mindent megkaphat. Meglehetősen énközpontú.  A főhősnő édesanyja a tanulás által próbál politikai karriert építeni, szociális kérdéseket kutatva, autodidakta módon képezve magát, főleg a közösségekért küzdve és a korrupció ellen harcolva.  Szorgalmasan tanul egy kisgyermek mellett is, aki több figyelmet követelne magának - s hiába rajong érte fehér bőrű férje, egyszerű életével sosem nyeri el az ambiciózus asszony kegyeit. Az öntudatos, jamaicai asszony önmegvalósítása így áldozatokkal jár. Tracey fehér bőrű édesanyja megint más személyiség. Az ő egyedüli célja, hogy lányából híres táncost faragjon, s nincsenek is egyéb igényei és álmai.

"-Tudod, miről olvasok most?
-Nem.
-A sankófáról. Tudod, mi az?
-Nem.
-Egy madár, amely hátranéz, így - hátrafordította gyönyörű fejét, amennyire csak tudta. -Afrikai. Hátrafelé néz, a múltba, abból tanul, ami régen történt. De egyesek sosem tanulnak."

A történet rengeteg témát ölel fel -  egyszerre talán túl sokat is. Egyrészt a szegénység-gazdagság kettősét mutatja be, a New York-i pénzszórást Nyugat-Afrika mélyszegénységével ütköztetve, s mivel az utóbbi a szereplők számára idegen, a segítség sem minden esetben célravezető vagy praktikus. De érinti az oktatás szerepét is (az elbeszélő édesanyja a politikusi karrier felé kacsintgat, míg Aimee-ék egy lányiskolát építtetnek Afrikában), a kulturális sokszínűséget, az afrikai gyökerekkel való szembesülést, a régi rabszolga-kereskedelmet; vagy a nők függetlenségi törekvéseit, mikor olyan lehetőségek jutnak már nekik, melyek az őseiknek nem adatott meg. Azt, hogy hogyan próbálják megőrizni függetlenségüket a nők vagy vállalnak gyereket vagy egyensúlyoznak mind a két szerepben egyszerre. De ott van a regényben a feketére festett fehér táncosok (blackfacing) vagy más kultúrák kisajátításának problámaköre, vagy az a szomorú tény, hogy az afroamerikai színésznők és táncosok sokáig csak a cseléd, dadus szerepét tölthették be a színpadon, a főszerepet sosem.

Számomra a Swing Time leginkább a kisebb jeleneteiben működik. Abban, ahogyan Tracey azt meséli, mindenfajta teketóriázás nélkül (az amúgy börtönben ülő) édesapjáról, hogy csak azért van távol, mert Michael Jackson egyik háttértáncosa (és testőre), és szerepel  a Thriller klippjében is ("a második sor szélén, jobboldalt"), s csak akkor tér majd haza, amikor Michael Jackson a közelben turnézik. De érdekesek a londoni szórakozóhelyek jelentei is, az elbeszélővel és Amiee-vel, vagy  kelt nosztalgikus érzést az, hogyan utánozzák a lányok a musicalek táncjeleneteit, azokat videókazettán újra és újra visszapörgetve, ámulva Fred Astaire és Ginger Rogers mutatványain vagy Michael Jackson moonwalkján.

A történet néhány pontján úgy éreztem, túl sok témát szeretne magába zsúfolni a regény - barátságot, női sorsot, vegyesházasságot, Afrikát, táncos- és zenés karriert... Aimee (Madonnára emékeztető) idősödő popsztár-életmódját néha sztereotipikusnak éreztem, és a kötet szerelmi huzavonái és az azokból következő féltékenykedések számomra furcsának hatottak. A szereplők sem feltétlenül szerethetőek mindig. De kiskori barátságokról s azok későbbi alakulásáról mindig érdekes olvasni (Elena Ferrante Nápoly regényeit még mindig nem olvastam, de mindenképpen tervezem), és Zadie Smith természetesen és jól ír. A Swing Time is könnyen olvastatja magát, ha nem is minden pontjában tökéletes - s mindenképpen tervezem, hogy még több kötetet is el fogok olvasni az írónőtől.

Értékelés: 4,5/5

Eredeti cím: Zadie Smith: Swing Time
Eredeti megjelenés éve: 2016
Fordította: Dudik Annamária Éva
Borítóterv: Hlatki Dorottya
Helikon, Budapest, 2019
594 oldal

Egy táncos jelenet a Swing Time című filmből:

....és egy 2018-ban készített interjú az írónővel: