Könyvek, amelyek minden ősszel az eszembe jutnak
Michael Ende: A végtelen történet
Ötödik osztályos koromban, egy novemberi reggelen valamiért nem kellett iskolába mennem, s így otthon maradtam hát, én és a könyvtári könyveim. Az egyik regény az a Végtelen történet volt, melyet filmen sosem sikerült végignéznem, s így nem is akaródzott elolvasnom, egyáltalán, sosem...de a könyvtárosnők olyan meleg szívvel és sokszor ajánlották, hogy muszáj volt hazavinnem végül. Mondanom sem kell: nagyon megszerettem Ende történetét. Nagyon. Együtt szorítottam Barnabással Atráskóért mindeféle világítás mellett, a lakás különböző szögleteiben; fölkaptattam a havas hegycsúcsokra és az Elefántcsonttorony tetejére, alkudoztam Igramullal, próbáltam belesni a varázskapuk mögé, bolyongtam a titokzatos labirintusban és kerestem a Kislány Királynő valódi nevét - mindezt egy olyan könyvben, amelynek ráadásul színes betűi és iniciáléi is voltak. Azóta is nagyon szeretem azokat a meséket, melyekben szerepet kap a névmágia; s bizony tizenegy éves korom óta nem telik el úgy ősz, hogy ne szeretném bebarangolni újra Fantáziát.
J.R.R. Tokien: A Gyűrűk Ura
Egy évvel a Végtelen történet után végre sorra került nálam Tolkien is. A filmtrilógiát akkor már láttam, és imádtam (A hobbit filmekre még néhány évet várni kellett), és novemberben sikerült is kölcsönkérnem mind a három kötetet az egyik osztálytársamtól. A matematika házi feladatok megoldásait eléggé hanyagoltam akkoriban, hogy minél hamarabb Középföldére juthassak - hatalmas élmény volt a péntek délutánomat Völgyzugolyban tölteni, s a könyvvel a kezemben kattintani föl a villanyt, amikor már túl sötét volt ahhoz, hogy nyugodtan olvashassak. A kamaszéveimet igencsak meghatározta a Tolkien iránt érzett szeretet (nem tudom, miért volt rám akkora hatással az északias világ, de igencsak hatással volt - annyira, hogy az északi szerzőket eléggé tudatosan keresem ma is). Nincs olyan ősz, hogy arról félig-meddig nem a Gyűrűk Ura jutna az eszembe. Nagyon szerettem...eddig kétszer olvastam újra, utoljára két-három éve, s akkor sem tudtam letenni. Imádom, hogy a történet olvasása közben valóban olyan érzés, mintha ott lennék Középföldén, és én vagyok az az ember, aki imádja a novemberi ködöt, és nincs olyan év, hogy arról ne a Sírbuckák és a Buckamanók jutnának az eszembe. Az utóbbi egy-két évben a fantasy olvasása háttérbe szorult nálam, vagy csak a műfaj iránti igényem rekedt meg tulságosan a tündérmesés-naiv vonalnál. Ha fantasyról van szó, számomra a mai napig Tolkien a meghatározó.
Neil Gaiman: Csillagpor
Tristran Thorn szerelmes, ügyefogyott, jószándékú, s egy mesés, viktoriánus kori faluban él, amelyet csak Falnak neveznek, s amely mellett csodálatos vásárokba botolhat az ember. A tizennyolc esztendős ifjú egy napon egy lehullott csillag nyomában útra kel, hogy bejárja a varázsvilágot, ahol lilimek és királyfik küzdenek meg ugyanazért a csillagért, hogy elnyerjék a trónt és a fiatalságot .... Tristran pedig a csillagajándékkal kívánja meghódítani a Fal legszebb és legkellendőbb leányának, Victoriának a kezét. Október vége felé számomra nincs is annál jobb, mint ezzel a könyvvel letelepedni...és bár a film kivételesen jobbra sikeredett, időközben a könyv is nagyon a szívemhez nőtt, s talán ez a kedvenc, ha Neil Gaiman-féle tündérmesékről esik szó.
Makos Gábor szokványos életét éli, míg kedvenc kávézójában azt nem tapasztalja, hogy egy hófehér tigris jár a nyomában, aki csak az ő parancsainak engedelmeskedik, s akit nem érnek a puskagolyók. Mint megannyi történet, A fehér tigris is a hatalomról szól; arról, hogy mit tehet az emberrel a tudat, hogy rettegést kelthet embertársaiban, s egy olyan fegyver birtokosa, melyet mások ellen fordíthat. A "tigrise" a regény főhősét is kifordítja magából - s egyre jelképesebb értelmet nyer. A könyv inkább mágikus realista alkotás, mint tündérmese vagy fantasy, s ez egyben Lázár Ervin egyetlen olyan regénye, amelyet felnőttek számára írt. Nagyon szerettem, mikor néhány évvel ezelőtt a kezembe került.
Téa Obreht mindössze huszonnégy éves volt, amikor ez a regénye megjelent. Ez is mágikus realista alkotás: a jugoszlávok babonás világa sejlik föl benne, ahol a halottakat rendesen meg kell gyászolni ahhoz, hogy vissza ne térjenek; s ott egy orvos és egy mitikus tigris is, aki egy állatkertből szökött el, a bombázások során. Miután olvastam, feltétlenül szerettem volna belőle egy saját példányt is, s már nagyon érik az az újraolvasás.
J.K. Rowling: Harry Potter
Tegergők Térképe, Tűzvillám, Hedvig, a hóbagoly, kviddics, kilenc és háromnegyedik vágány. Az árva fiú, aki egy napon rájön arra, hogy valójában egy varázsvilág tagja; egy olyané, melyben messzire ugrálnak a csokibékák, különleges varázstudományokban merülhet el az ember, kényelmesek és melegek a klubhelyiságek, s hatalmas lakomákat rendeznek ....és igen, néha trollok leselkednek a pincében. Tolkien szeretete esetemben egy idő után háttérba szorította a Harry Potter-könyveket, de nem telik úgy el október, hogy azért ne kapnék kedvet a Roxforthoz - vagy legalábbis az első négy könyv valamelyikéhez. Számomra ez is egy olyan mesés sorozat, amely leginkább akkor jut az eszembe, amikor már a küszöbön áll a Halloween, és így legjobban esik az olvasás.
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése