Karl Ove Knausgård: Szerelem

"Megálltunk a lakásom alatt az utcán. Egymásra néztünk. Közelebb léptem, és megöleltem.
-Akkor holnap találkozunk - mondtam.
-Igen - bólintott. - Jó éjt!
-Az ajtón belépve megálltam, és egy másodperc múlva újra kimentem, még egyszer látni akartam.
Egyedül sétált lefelé a dombról.
Szerelmes voltam belé.
Akkor meg mi a fene fájt annyira?"

A Halál után jött a Szerelem... Knausgård önéletrajzi ihletésű, hatrészes Harcom sorozatának második kötete magyarul jóval barátságosabb címet kapott, mint az azt megelőző, Halál című darab - Norvégiában a sorozat tagjai csupán sorszámokat kapnak, alcímeket nem. A norvég Kanusgård  az édesapja halála után második házasságának történetét meséli el benne (hamarabb, minthogy az első feleségéről részletesebben is szót ejtene), újfent szakítva az időrendiséggel, elvont  és kacifántos gondolatmeneteket és esszérészleteket illesztve történetébe, melyek középpontjában a szeretett nő, Linda Boström áll. 

A kötet elején a norvég származású Knausgard...nyaral. És  rühelli a semmittevést. 2008 nyara van, s a komor-komoly Karl Ove épp befejezte a Harcom-sorozat első kötetét és három gyermekével és feleségével tölti a szünidőt Svédországban. A gyerekek még  nagyon picik, és elszaladgálnak és vattacukrot és fagyit kérnek és játékokat automatából és szamárháton lovagolnak és rossz cirkuszi előadást néznek és ott az állandó veszély, hogy valami bajuk esik, miközben a két felnőtt már lejárta a lábát és éhes, miközben nincs a közelben egy valamirevaló étkezde sem, és mindez annyira ismerős, idegtépő és nosztalgikus, hogy lehetetlen nem azonosulni vele. Karl Ove mindezt egy hosszúra nyúlt (de annál élvezetesebb) gyerekzsúr leírásával folytatja, majd a kötet középpontjába a szerelem kerül: az első találkozás egy írótáborban, a szerelem eufóriája, a visszautasítás, a viszonzás, a közös lakás Stockholmban, az első apróbb veszekedések, az első nagyobb veszekedések, az első gyermek várása és születése, Karl Ove második, kutyafuttában írt regénye vagy éppen az a nőies férfiszerep, amelyben a skandináv férfiak oly gyakran találják magukat. Ott áll hát Karl Ove, körülötte három ordítozó és sipítozó gyerek és babakocsi-tologatás és bevásárlás és házimunkák töltik ki mindennapjait,  miközben majd' szétfeszíti a vágy, hogy írjon, hogy megalkossa új kötetét, hogy jusson egy szabad órája magára.

Linda és Karl Ove is az irodalom berkein belül mozogtak, már első, 1998-as találkozásukkor is. Megismerkedésükkor Knausgård már megjelentett egy díjnyertes regényt, ahogyan a huszonöt esztendős Linda is debütált  egy verseskötettel. De életükben jelen volt  a kudarc is: Knausgård évekig nem volt képes megírni következő regényét, Linda pedig kétszeri próbálkozásra sem nyert felvételt  a Drámaakadémiára. Mind a ketten művészlelkek, szélsőségesen élik meg  érzelmeiket: Linda, akárcsak édesapja, bipoláris depresszióval küzd, de a regény egyik (talán legemlékezetesebb) jelenetében Karl Ove is brutális formában fordul maga ellen a visszautasítást követő férfias kínban. A könyvbeli Knausgård továbbra is tépelődő, (irreális) szégyenérzettel teli hős. Olvasott, intelligens,  ugyanakkor kishitű; egy olyan író, aki hajlamos az alkotói válságra, és  kedveli és keresi a magányt, melytől Linda annyira retteg. Ugyanakkor nem szívbajos - én legalábbis nem tudnám elképzelni magamról, ahogy egy véget ért házasság után telefonálok egy ismerősömnek a szomszédos országba, akiről már azt sem tudom, hogy hogyan néz ki, hogy jövök, máris, holnap, repülök. S Karl Ove eleinte tényleg ismeretlenül kóvályog Stockholm utcáin, majd  látszólag minden adott lesz ahhoz, hogy beköszöntsön a stockholmi családi idill. De Knausgardnak ez nem elég. Ő írni akar.

A regény témáit nem lehet csupán a szerelemre és az apaszerepre redukálni. Knausgård Norvégiából költözik Svédországba, így szóba kerülnek a két ország közötti különbségek is, a lakhatás, a viselkedés és a nyelvek terén - például a norvégul beszélő Karl Ovét mintha nem mindig értenék meg a svéd fővárosban. De a könyvben ott rejlenek a Halálban már fölvetett kérdések is: mennyire befolyásol minket egy szörnyű gyerekkor, hogyan látnak minket mások, hogyan szemléljük mi magunkat. Karl Ovét gyötri, mások hogyan észlelik őt, ahogyan a körülötte lévő embereket maga is a saját szűrőjén (s a nyelven) keresztül értelmezi. Kötetében megfogalmazza, mások hogyan látják őt: személye egy olyan párbeszédnek a témája, melyet a kiadóként dolgozó Geir-rel folytat, s melyben a férfi meglehetősen fölmagasztalja barátját, melyet az író tompít; de amikor egy interjúban olvas magáról, az nem bizonyos, hogy éppen a kedvére való, ahogyan a róla készült portrék sem. S azt is érdekes megfigyelni, hányszor ábrázolja a felületeken visszatükröződő arcát a regény során Karl Ove, vagy hangsúlyozza kishitűségeit, félelmeit, kételyeit, vagy mondja azt saját, díjakat bezsebelő, elismert regényire, hogy középszerűek, nem elég jók, nem megfelelők.

A férfi írása továbbra is rendkívül értelmes és őszintének ható. Könnyű empátiát érzeni iránta - én legalábbis két kötet és számtalan megtekintett interjú után már képtelen vagyok elfogultság nélkül beszélni róla. Bármilyen irodalmi mű vagy film, amit a lapjain említ, azonmód előrekerül a képzeletbeli listámon (Dosztojevszkij néhány műve, az Apokalipszis most, Charlie Chaplintől a Modern idők, amely még a híresen boldogtalan(?) Karl Ovét is megnevetteti). Ugyanakkor könyve nem nélkülözi az iróniát és a humort sem. Van itt balul sikerült forgalmi vizsga, babazene foglalkozáson "haldokló" Karl Ove (annyira el tudtam képzelni az arcát!), vagy egy olyan jelent, melyben a mindenórás Linda egy összejövetelen beragad a fürdőszobába, és Karl Ove úgy van vele, hogy neki kellene, férfiasan, berúgni az ajtót, de, mivel még sosem rúgott be ajtót, fél, hogy balul sül el a dolog, s még szerencse, hogy a társaságban akad egy bokszoló, aki kihúzhatja őt a bajból. De van valami mulatságos abban a szégyenben is, amikor Karl Ove egy veszekedés hevében először vág falhoz egy poharat, és a pohár képes nem eltörni, vagy amikor Karl Ove elejti a mobilját a metrómegállóban, és van olyan szerencsétlen, hogy a telefon egy ismeretlen nő táskájában landol (és mégis, hogyan kukkantson bele egy férfi egy idegen nő táskájába?)

"Az első nyilvános felolvasásom Kristiansandban volt, néhány héttel az első könyvem megjelenése után. Négyen jöttek el rá. Az egyikük, nagy megelégedésemre, a régi történelemtanárom volt, Rosenvold, akiből időközben iskolaigazgató lett. A felolvasás után odamentem hozzá, hogy beszélgessek vele. Mint kiderült, alig emlékezett rám, és valójában azért jött el, hogy az este három előadója közül a másodikat, Bjarte Breiteiget meghallgassa, és találkozzon vele.
Ennyit a hazatérésről. Ennyit a múlton vett bosszúról."

Ebben a kötetben valószínűleg mindenkinek megvannak azok a jelenetei, melyek az olvasás pillanatában közel állnak hozzájuk - és amelyek idővel változhatnak is. Ahogyan a kicsi Vanja büszke aranycipőjére, majd miután kis társnői nem csodálják meg azt, már annyira nem....ahogyan Karl Ove egy kávézóban a Karamazov testvéreket olvassa napi szabad egy órájában....ahogyan Linda és Karl Ove szabályos háborút vív a zenét maximális hangerőn hallgató szomszéd nővel....ahogyan a férfi a karjában hazacipeli a kislányát és mérhetetlenül szereti... egy apás szülés... vagy amikor Karl Ove saját magán fejezi ki szégyenét, annak egy  szélsőséges formáját választva. Karl Ove elbeszélése visz magával. Azt érzem, amit ő érzett, amit akkor éppen halálosan komolyan gondolt - az összes szégyent, kétséget, kétségbeesést. Átérzem azt a határtalan eufóriát, amit az írótáborban érez, amikor szerelmes lesz, de értem azt a mélységes fájdalmát is, amikor nemet mondanak neki; és úgy élem át azt, hogy milyen apává válni, hogy nő vagyok és még nincs gyerekem, vagy hogy milyen lehet negyvenévesnek lenni, hogy tizenöt évvel fiatalabb vagyok, vagy azon tépelődni, hogy mikor és hogyan írjak, amikor érzem, írnom kell.

A Harcom továbbra is megőrzi botránykönyv - jellegét, s bár kérdéses, hogy Karl Ove mikor mennyire őszinte, furcsa belegondolni, hogyha tíz évvel ezelőtt a szerző előtt veszem a kifliket egy bevásárlóközpontban, akkor én is szereplője lehetnék a köteteinek. 2003 szilveszter estéjén például ismerősei megnyílnak egymás előtt, kudarcaikat nevetik ki, súlyos, traumákkal terhelt gyermekkoraikról értekeznek. Borzalmas beszélgetés, meglepően nyílt és őszinte, amiről az ember feltételezi, köztük marad - s bizonyára Knausgård előzetesen egyeztetett a szereplőkkel, s valószínűleg torzít is az ott és akkor elhangzottakon, de mégiscsak furcsa, hogy végül egy traumákkal terhelt csevej többmillió olvasó szeme elé került. De hasonlóan kérdéses, Linda bipoláris depressziója és kilengései mennyire köthetőek a világra, s a történethez azért az is hozzátartozik, hogy Linda (már a könyvek sorozatos megjelenése után) ideg-összeroppanást kapott, pszichiátriára került, és bár 2014-ben még született egy negyedik gyermekük, 2016 végén elváltak - Knausgård jelenleg Londonban él, brit partnerével, akitől 2019-ben megszületett az ötödik gyermek is.

Karl Ove regénye mindennapi és megnyerő. Olyan sok jelenet van benne, amely ismerős lehet az olvasóknak, annyira könnyű vele azonosulni... Karl Ove elméje sajátos módon működik, s úgy válik ismerősömmé, hogy jóval többet tudok (vagy tudni vélek) róla, mint bármelyik barátomról vagy családtagomról valaha is. Mintha a terapeutája lennék, de sosem tudhatom, melyik emlék mennyire konstruált, s mennyi a tudatos és mennyire a tudattalan,  mennyi benne az irodalmi játék; de amikor őszintének hat, akkor annyira nyers és nyílt, hogy muszáj vele tartanom. Önmagammal is szembesít.  Ez egy olyan sorozat, melynek tagjai évtizedek (évszázadok?) múltán is relevánsak lehetnek, hiszen az életről szólnak, mindennapi helyzetekről és frusztrációkról és  emberi érzésekről, dilemmákról s félelmekről és örömökről, éljünk bárhol is a világban, vagy legyünk akárhány éves felnőtt emberek is- ráadásul úgy, hogy a kötet a 20. század utolsó negyedének és a 21. század elejének pontos és részletes svéd-norvég korrajzává is válik majd. Továbbra is Knausgarddal tartok - még akkor is, ha félek, mit tartogatnak a következő kötetek... ez egy meglehetősen rögös út lesz.

Értékelés: 5/5

 Karl Ove Knausgård: Szerelem (Harcom 2.)
 Eredeti cím: Min Kamp. 2.
 Eredeti megjelenés éve: 2009
 Fordította: Petrikovics Edit
 Magvető. Budapest, 2017
 586 oldal